Nagyon sima siker

A győzelemben bízhattunk, de az azért csak keveseknek fordult meg a fejében, hogy 9–0-s sikert arat a felnőtt csapatunk.
A harmadik percben született meg az első gól a Törtel ellen, de Huller Ádám találata után hosszú gólcsend következett, de a második félidőben kinyílt a gólzsák. A fordulás után Mboue Lászó szerezte meg a második gólt, majd Bata Csongor vágott egy klasszikus mesterhármast tizenhat perc alatt és a csatár összesen négy gólig jutott. A játékos-edző Patkó György is duplázott és Mboue Lászlóban is volt még egy gól, így kilenc lett a vége. A csapat ezzel megerősítette a nyolcadik helyét.
A DTE II 5–2-re kikapott Diósdon, az utánpótlás-csapataink nem léptek pályára.
Az utánpótlással kapcsolatban fontos bejelentést tett szombaton a Magyar Labdarúgó-szövetség:
„A kormány pénteki határozata értelmében hétfőtől új oktatási rend lép életbe az országban. Az iskolásokra vonatkozó döntést követően a Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát (az U19 és fiatalabb korosztályokban).”