Dunavarsányi TE

Dunavarsányi TE

Bronzérmes lányok

A 2024-25. évi Pest megyei I. osztályú női kézilabda bajnokság harmadik helyen végzett felnőtt női csapatunk, miután heroikus küzdelemben három góllal (összesítésben két góllal) győztek hazai pályán a tápiószentmártoni csapat ellen.
Dunavarsányi TE – Aranyszarvas 24 – 21
A mérkőzés nagy érdeklődés mellett zajlott és bizony jól jött a szurkolás, mert fordulatos és küzdelmes, ámde kevésbé látványos mérkőzést vívtunk. Lányaink egész éves teljesítményének elismerése ez a bronzérem, ami kis szerencsével lehetett volna sokkal fényesebb is. A dobogós helyezés egy hosszú út eredménye, amelyet most a helyzetértékelés és a jövő évi tervek kidolgozása követ.
Köszönettel tartozunk,
👏 játékosainknak, akik akkor is küzdöttek amikor fájt és sokszor testi épségüket is feláldozva harcoltak a sikerért,
👏 edzőnknek és a szakosztály, egyesület támogató tagjainak áldozatos és kitartó munkájukért,
👏 támogatóinknak, akik lehetővé tették, hogy bejárjuk ezt az utat,
👏 és szurkolóinknak, családtagoknak és követőinknek, akik végig mellettünk álltak.
Számítunk rátok jövőre is, hajrá Varsány, hajrá DTE🤾‍♀️💪👏
(Fotók: Domán Gergő)